4.Chapter

Nara Brown szemszöge:
Úgy gondolom, hogy gyönyörű volt.

Ám nem akartam, hogy az idegen, vagy éppen Niall meglásson, ezért felkaptam a mellettem pihenő újságot, és beletemetkeztem. Éppen a 'Hogyan legyünk boldogok?' című cikket olvastam, amikor úgy döntöttem, hogy kikukkantok a napilap mögül. Kicsit lejjebb emeltem a papírt, így kiláttam.

Huh. Elmentek.

Úgy véltem, hogy nekem is indulnom kéne, ezért felpattantam, és nyugodtan sétálgatva kerestem a kiutat. Egy jó fél óra múlva meg is találtam, kislisszoltam az óriási kapun, és rohanni kezdtem az autó felé. Minél előbb el akartam innen tűnni, és vissza se jönni, soha többé !

1 órával később már a saját lakásomban ültem az ágyon, és a kezemben forgattam a borítékot, amit Danieltől kaptam. Vajon mennyi pénz lehet benne? Nem mertem kinyitni. Valamiért úgy gondoltam, hogy egy bomba, vagy egy kés lapul benne. Egy pszichopatától minden kitelik.

Úgy határoztam, hogy nem bízom a véletlenre, hanem inkább megkérem Niallt, hogy bontsa ki.
Fel is keltem, és nagy léptekkel elindultam, ám hirtelen fejen kólintott a felismerés.

Mi van, ha nála van az a titokzatos idegen? Nem szeretnék Vele megint találkozni !

******

Feladó: Nara
Szia, Niall !
Egyedül vagy ? Átmennék !

Feladó: Niall
Szia Nara !
Igen egyedül vagyok, gyere csak !

Mikor elolvastam a válaszát, megkönnyebbülve sétáltam át a barátomhoz, és benyitottam. Niall az ágyon feküdt, háttal nekem, és a telefonját nyomkodta, és először észre sem vett.
Kiterveltem, hogy ráugrok, és meglepem.
Lassan közelebb lopakodtam hozzá, és egy határozott mozdulattal rávetettem magam. Ő persze mit sem sejtve, majdnem szívrohamot kapott. Aztán egy másodperc múlva már fordult a kocka. Elkapta a derekamat, és csikizni kezdett.

Tudta, hogy csiklandós vagyok. Nagyon is jól ismert. Szinte az egész életemet elmeséltem neki. Ő volt mindig az egyetlen, aki meghallgatott. 
De sajnos vannak hátulütői annak, ha az embernek fiú legjobb barátja van. Lásd : csikizés.

Én visítva kapálóztam a kezei között, próbáltam ütlegelni, sikertelenül.
-Niall, kérlek fejezd b-be ! -kiabáltam nevetve.
-Ez a büntetésed, amiért megijesztetted a legjobb barátodat. -mondta, tovább folytatva a kínzásomat.
-Neharagudj ! -nyüszítettem, már-már sírva kacagva.
Amint kimondtam ezt az egy szót, azonnal abbahagyta. Én fellélegezve felültem, majd ránéztem a szőke barátomra. Ekkor egyszerre kitört belőlünk a röhögés. Legalább öt percig nevettünk kisebb megszakításokkal.
Hirtelen Niall lenézett az ágy mellé és elkomorodott. Követtem a tekintetét, és megláttam, hogy a boríték tartalma mind kiszóródott. Amerre csak pillantottam, mindenhol papírpénzt láttam.
-Ez miatt jöttél? -mutatott a kápéra.
Én bólintottam, majd nekiálltam összeszedni a sok papírt.

*****

-Akkor eljössz ma este ? Jó buli lesz, és nem is kell messze menned! -utalt arra, hogy éppen itt lesz.
-Nem is tudom, Niall. AZÓTA megfogadtam, hogy többé nem bulizok ! -szabadkoztam.
-Tudom Nara ! De hidd el, hogy vigyázni fogok rád ! -mosolygott édesen, és ennek nem tudtam ellenállni.
-Jólvan, rendben ! -adtam be a derekam, majd megöleltem, és éppen indulni akartam, mikor utánam szólt.
-Legyél csini ! -kacsintott.
A szemeimet forgatva hagytam el a lakást.

*****

Fél hat, és még mindig nem tudom, hogy mit vegyek fel. Az egész lakás a feje tetején áll. A ruháim szétdobálva, a cipőim úgyszintén. Plusz nekiálltam süteményt sütni, hogy mégse érkezzek üres kézzel.
Mikor még javában a tükör előtt pózoltam egy tűzpiros miniben, csengettek. Odarohantam az ajtóhoz, és kikukucskáltam. Miután megláttam ki az, széles mosolyra húzódott a szám, és kitártam az ajtót. Niallt szinte azonnal lesokkolta a rajtam lévő kevés anyag. Szinte berohant, és a szekrényemhez loholt.
-Megkérdezhetném, hogy mit csinálsz ? -néztem furán a kutakodó fiúra.
-Ez a ruha nem maradhat rajtad ! Veszélyes lehet ! Inkább vedd ezt fel. -mutatott fel egy térdig érő egyberuhát.
-De-de miért veszélyes? -kiabáltam a fürdőből, miközben átöltöztem.
Mivel Niall nem válaszolt, gyorsan felkaptam magamra, és kimentem.
-Sokkal jobb. -tartotta a kezét, amit azonnal megfogtam, és átsétáltunk a buliba.

*****

Nagyon sok ember volt. Akármerre néztem, mindenhol táncoló, vagy épp beszélgető embereket láttam. Egy ideig próbáltam ismerkedni, meg ilyenek, de nem ment valami fényesen. A férfiakat sohasem vonzottam, mivel túl szerencsétlen, vékony, és átlagos voltam. A lányok meg szimplán lenéztek, és nem foglalkoztak velem. Így nem sok esélyem volt.

Mivel táncolni sem tudok, ezért inkább csak ültem, és nézegettem.
Hirtelen azonban úgy éreztem, hogy valaki néz. Amint jobbra néztem a tömegben észrevettem egy arcot.

Ő volt ! Ő az a titokzatos férfi !

Folyamatosan bámult engem. Először azthittem, hogy van valami az arcomon, vagy a hajamban, ám észrevettem, hogy Ő pontosan a szemembe bámult. Kísérteties volt.
Pár óra múlva kezdett eluralkodni rajtam a klausztrofóbia, ezért úgy döntöttem, hogy sétálni megyek. Mivel Niall egész este rajtam tartotta a fél szemét, mikor a kijárat felé igyekeztem, megállított.

-Hová indulsz? -tudakolta.

-Muszáj kimennem, mindjárt jövök! -és választ sem várva kimentem.

Amint levegőre értem, megkönyebbültem. Igaz, hogy sötét volt, de ismertem ezt a környeket, ezért sétálni kezdtem. Meleg, nyári este volt. Szellő sem rebbent. Egy idő után úgy éreztem, hogy valaki követ, de mikor magam mögé pillantottam, senkit sem láttam.
20 perc múlva már újra a buliban voltam. A hólyagom jelzett, szóval elindultam a wc felé. Amint Niall hálószobája előtt haladtam el, valaki óriási erővel belökött az ajtón.
Koromsötét volt bent. Megijedtem. Azonnal vissza akartam fordulni, amikor megszólalt egy hang.

-Már vártalak.



Kedves Olvasóim !!!
Hihetetlenül sajnálom, hogy 3 hónapig nem hoztam részt, de nyolcadikas lettem, és ez az év NAGYON kemény.
Dolgozatok, felvételi, kompetencia, versenyek..
Nincsen időm, még pihenni sem, nemhogy írni.
DE MOST MEGÍRTAM EZT NEKTEK. EZ AZ A RÉSZ, AMELY ELINDÍTJA A CSELEKMÉNYT !
Remélem nem lett annyira rossz !
15 KOMMENT UTÁN ÚJ RÉSZ !
Puszik.

!

Sziasztok, Drága Olvasók ! 

Annyira sajnálom, hogy nem írtam, de egyszerűen képtelen vagyok egyszerre száz dolgot csinálni.. Mivel elkezdődött az iskola is (sajnos) ezért méginkább nincsen időm a blogra. DE MEGÍGÉREM, HOGY AMINT TUDOK, ÍROK ! NEM FOGOM FELADNI ! ÉS REMÉLEM, HOGY KITARTOTOK MELLETTEM !:)

puszi

3. Chapter

Nara Brown szemszöge:

Mindig is utáltam a kórházakat. Fehér falak, klórszag, félig halott, félig élő folyosókon császkáló emberek, köpenyes nők, és férfiak. Kiráz Tőlük a hideg.
Most sem kellett csalódnom. Amint megérkeztem a célomhoz, szembetaláltam magam egy óriási 'kastéllyal.' Már kívülről is félelmetes volt az egész épület.
Milyen hely ez?
'Elmegyógyintézet' - állt a táblán, ami a kapura volt kifüggesztve.
 Lassan leparkoltam, és kiszálltam a járműből. A kórházhoz tartozott egy nagy park, ami telis tele volt, tölgyfákkal. Közöttük padokon néhány fiú, vagy éppen lány üldögélt, egy-egy nővérrel az oldalán.
Az ajtó fából volt, és persze zárva volt. Remegő kezekkel nyomtam le a kilincset, majd bekukucskáltam. Az orromat azonnal megcsapta az ismerős szag, ezért gyorsan visszafordultam, és felkészültem a menekülésre. Ám egy ijesztően jókedvű nő, az utamba állt.

-Segíthetek, kisasszony ? - kérdezte szinte nevetve.

-Igen ! Daniel Morgan-t keresem ! Látogatásra jöttem. - vettem erőt magamon.

A nő még mindig mosolyogva megragadta a kezemet, és bevezetett a félelmetesen nagy házba. Amikor beléptünk megállapítottam, hogy nem is annyira rémisztő, mint ahogy hittem. Volt recepció, büfé, lift, sok-sok ember, tehát, mint egy rendes kórház. Egy-két ember felénk fordult, és jól megnézett magának, de gondolom azért, mert engem kézen ragadva húzott egy levakarhatatlan mosolyú nő, Én pedig csodálkozva bámultam a körülöttem lévő dolgokat. Fogalmam sem volt, hogy merre megyünk, vagy hogy melyik ugyanolyan hosszú folyosón sétálunk, mert túl gyorsan történt minden.
Már csak azt vettem észre, hogy a nő -mint később kiderült Kate- maga felé fordít és beszélni kezd.

-Ebben a szobában találod Daniel urat ! Ha bármi történne kérem húzza meg azt a kart, ami belülről van az ajtón. - mondta, és belökött az ajtón.

Micsoda? Egyedül vagyok egy szobában, egy elmebeteggel? Csodás.

A helységbe érve, észrevettem, hogy minden fehér. Mennyire váratlan fordulat! Volt egy ágy, egy asztal, két fotel, és egy szekrény is. Ablak csak egy piciny rés. Az egyik fehér fotelben ült egy ember. Lassan, de biztosan odasétáltam és megálltam mögötte.

-El-elnézést ! - kocogtattam meg a vállát, mire olyan gyorsan pördült meg, hogy Én a padlón kötöttem ki.

A férfi azonnal mellettem termett és felsegített a földről. Amint belenéztem a szemébe, azonnal megismertem. Daniel volt. Nem sokat változott. Talán kicsit kevesebb a haja, és már nem annyira kék a szeme, de szinte ugyanaz maradt. Nem látszott rajta, hogy lelki problémái lennének.

-Nara ? - kérdezte hirtelen.

-Igen. - nyújtottam a kezemet - Nara Brown vagyok, Te pedig Daniel Morgan. A nagybátyám.

-Jesszus ! Már nagyon vártalak ! - rázta meg a kezemet, majd rendezgetni kezdte a dolgokat, hogy rend legyen.
-Milyen figyelmetlen vagyok ! Foglalj helyet , és sajnálom, amiért megijesztettelek ! - tolta alám a másik fotelt, amibe belehuppantam.

-Igazán semmi baj nincsen ! - mosolyogtam Rá, már amennyire tudtam, mivel egy kicsit tartottam Tőle.

Daniel szemében egy pillanat múlva felismerést láttam, aztán a háta mögé nyúlt és egy borítékot húzott elő.

-Gondolom a pénzért jöttél. - mondta.

Ezek szerint papa mégis beszélt Vele !

-Igen - vettem át a felém nyújtott vaskos köteget - és nagyon szépen köszönöm ! - pattantam fel az ülőalkalmatosságból, majd a kijárat felé kezdtem lépdelni.

Minél előbb el innen ! Ez a férfi kiszámíthatatlan.

Ám mielőtt odaérhettem volna az ajtóhoz, Daniel megragadta a csuklómat, és a falhoz vágott teljes erejéből.
Üvölteni akartam, de nem jött ki hang a torkomon, ezért csak összeszorított szemmel vártam a történéseket.

Mit is gondoltam ? Hogy majd csakúgy kisétálok egy őrült szobájából?

-Miért olyan sietős, Nara? Hiszen még meg sem kérdezted, hogy miért adom neked ezt az irgalmatlanul sok pénzt, nemde ?! - mondta szórakozottan.

Köszönhetően az érzékenységemnek, már a sírás határán álltam, és a könnyek mardosták a szemeimet.

-Akkor most jól figyelj. Csak azért adtam neked pénzt, mert mindig is szerelmes voltam beléd. Mindig. - suttogta a nyakamba, amitől kirázott a hideg.

-És most jött el az a pillanat, hogy a magamévá tegyelek, édes. - a hangja erős volt, és céltudatos, akár csak Ő maga.

Ekkor már keservesen zokogtam, és próbáltam kiszabadulni a szorításából. Mindhiába.
Még mindig képtelen voltam arra, hogy akár egy szót is kinyögjek, ezért csendben tűrtem a fogdosását.
Hirtelen azonban eszembe jutott valami.

Van egy kar belülről az ajtón ! Ha meghúznám, megmenekülnék !

Az egyik kezemet nagy nehezen ki tudtam szabadítani, mancsai közül, így végigtapogattam az ajtót, ami pár centire volt Tőlem.

Istenem, csak találjam meg !

*****

-Kisasszony, magának nagyon nagy szerencséje volt ! Ha nem tudta volna meghúzni azt a vészjelzőt, akkor bele sem merek gondolni mi történhetett volna magával.. - mondta egy sokkal kedvesebb arcú nővér, mint akivel először találkoztam.

Igen. Fél órával ezelőtt szinte az egész épület  a vészjelző miatt zengett. Amint meghúztam, nem telt bele öt perc, már az ajtón kívül voltam egy széken ülve, poharat szorongatva.

-Biztosan jól érzi magát ? - kérdezte meg talán vagy századszorra a nővérke, aki nem tágított mellőlem.

-Teljesen. - bólintottam, majd elhagyni készültem volna ezt a szörnyű helyet, ám a nő visszanyomott.

-Azért még üljön pár percig ! -utasított, majd -végre,valahára- eltipegett.

Ennél rosszabb már úgysem jöhet..

Abban a pillanatban, amint ezt gondoltam, meghallottam egy nagyon ismerős nevetést. Olyan nevetés, amilyet más nem tud, csakis egy ember. Az pedig Niall.

De Ő nincs itt ! Az lehetetlen !

Amikor a hang felé fordítottam a fejemet, és megláttam a szőke hajkoronát, akkor viszont már biztos voltam benne, hogy az én legjobb barátom is itt van.
Méghozzá nem egyedül.

Azonban az ismeretlennel egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Hirtelen úgy éreztem, valami történt. Mint amikor egy kulcs beletalál a megfelelő zárba, és kattan egyet. Nem vagyok túlzottan romantikus lélek, és bár rengeteget hallottam már róla, soha nem hittem, sőt, most sem hiszem, hogy létezik szerelem első látásra. De valaminek történnie kellett, ami miatt nem tudtam levenni róla a szemem.

Sötét, szinte fekete haja tökéletesen állt a fején, barna bőre, és a barna szeme csodálatosan illett ahhoz a fekete bőrkabáthoz, amit viselt.

Úgy gondolom, hogy gyönyörű volt.

Tudom. Tudom, hogy most egyesek szörnyen haragudhatnak rám, de nem akartam elsietni ezt a részt. Azt is tudom, hogy 2 hetet késtem. Sajnálom, de szinte minden napom tele volt programokkal, így esélyem sem volt írni. 

De szerintem most behoztam !

Remélem, hogy Minden Kedves Olvasómnak elnyerte a tetszését a harmadik fejezet ! :)

SAJNÁLATTAL KÖZLÖM, HOGY KOMMENTHATÁR VAN. 10 VÉLEMÉNY, ÉS 12 TETSZIK UTÁN JÖN A NEGYEDIK RÉSZ. NAGYON SAJNÁLOM, DE MUSZÁJ KAPNOM VALAMIFÉLE VISSZAJELZÉST ! :)

pussz. Berenice xx

2. Chapter

Nara Brown szemszöge:

-London külvárosában van egy pszichiátria. Ott találod. - mondta a telefonba.

Én lefagytam. Pszichiátria? Igaz, hogy nagyon régóta nem hallottam Daniel felől, és voltak elég zűrös ügyei, de nem gondoltam volna, hogy ennyire beteg.
Pár másodperces néma csend után végre kinyögtem 3 szót.

-Mi történt vele?

-Drágám. Tudod ez egy nagyon hosszú történet, de már régen el kellett volna mondanom. Most itt az ideje. A nagybátyád régebben is elég furcsa volt. Az egyik pillanatban még mosolygott, a másikban pedig dühös lett. Először nem nagyon foglalkoztunk vele. Azt gondoltuk, hogy csak a változó kor. Viszont később, amikor dühében tört, zúzott, már kezdtünk megijedni. Végül elvittük egy orvoshoz, és kiderült, hogy dührohamai vannak. Ezenkívül depressziós is, mivel a felesége Rachel elhagyta, amint megtudta, hogy mi történt a férjével...Tehát már lassan 4 éve egy kórházi szobában éli a mindennapjait egyedül. - fejezte be a papa.

-És honnan van neki annyi pénze, hogy nekem tudjon adni? - kérdeztem.

-Ez már egy másik történet, majd Ő maga elmondja. De most már le kell raknom, Nara, sajnálom. Majd még beszélünk, és sok szerencsét, szia ! - már csak a csipogó hangot hallottam. Letette.

Ez szép ! Miket meg nem tudok.. van egy idegbeteg nagybátyám, akitől pénzt kell kérnem, van egy nagypapám, aki titkolózik előttem. Mi jöhet még?

Hirtelen eszembe jutott, hogy Niall-t kint hagytam a nappaliba. Visszarohantam, de a helység üres volt. Ő is itthagyott. Úgy döntöttem, hogy megkeresnem. Muszáj Vele beszélnem !
De amint kiléptem volna az ajtón, megtorpantam.
Valami hiányzik ebből a szobából !

Niall Horan szemszöge:

Nara se szó, se beszéd, csak otthagyott egyedül a szobában. Hívták telefonon, és elrohant. Nem tudtam, hogy meddig fog csacsogni, ezért nézegetni kezdtem a képeket, amik a szekrényen díszelegtek.
Az egyiken Nara még egészen kislány, rózsaszín ruhában, haja két copfban, úgy vicsorog a kamerába. Ezen felkuncogtam. Most is egészen hasonlóan nevet. A második képen egy fiúval ölelkezik. Biztosan az első pasija. Aztán már csak egy kép maradt. Amin Velem van. Ez a fotó olyan 1 éve készülhetett, abban az időben, amikor legjobb barátokká váltunk. Lassan leemeltem a képet, és megfordítottam.
Az egyetlen igaz barátommal: Niall-el. 
Ezekre a szavakra nagy mosolyra húzódott a szám. Én is ugyanígy érzek iránta..azt hiszem.
Egyébként a képen egymás mellett állunk, Én teljesen átkarolom a derekát, Ő pedig csak gyönyörű.
Hirtelen ötlettől vezérelve zsebre vágtam a közös fotót, majd kiballagtam Nara lakásából egyenesen át az enyémben.

*****

Már vagy 10 perce az ágyamon üldögélve bámultam a nagy semmibe, amikor Nara rontott be -szó szerint- az ajtón.

-Niall, valaki betört hozzám ! - mondta kétségbeesetten.

-Micsoda? De ugye nem esett bajod? És mégis mikor? És mit vittek el? - álltam fel idegesen.

Hiszen, amikor kijöttem, még senki sem volt ott !

- Egy képet vittek el. A legkedvesebb képemet. - szipogott.
-Amin Veled vagyok, Niall.. - suttogta.

Amikor meghallottam, hogy miről beszél, nagyon meglepődtem. Ennyit jelent Neki a barátságunk? Ez nem gondoltam volna.
Lassan előhúztam a zsebemből az 'ellopott' fotót, és az orra alá nyomtam.

-Ezt keresed? Akkor el kell kapnod ! - álltam fel, és hátrálni kezdtem.

Ő kikerekedett szemekkel bámult Rám, majd hirtelen megvonta a vállát, és futni kezdett felém. Én persze mint az őrült rohanni kezdtem, de tisztában voltam vele, hogy Nara nagyon gyors. Mikor kiértem a lakásomból, végigrohantam a lépcsőházon, le a kertbe, majd ott elbújtam egy fa mögé. Éppen kifújtam magam, amikor hátulról valami ( vagy valaki) rám ugrott.

-Megvagy! - kapaszkodott belém, Én pedig elkaptam a combját és loholni kezdtem Vele.

Elég szórakoztató látványt nyújthattunk. Én összevissza ugrálok egy lánnyal a hátamon, aki viszont csapkod engem, mert le akar szállni. Csodás.

-Niall kérlek tegyél le ! - kiabált rám, mire végre engedelmeskedtem neki.

Nara Brown szemszöge:

Miután a lábam a talajt érintettem kikaptam a barátom kezéből a fotót, és leültem a fűbe. Ő először körülnézett, majd követte a példámat, és törökülésbe vágta magát.

-Beszélnünk kell. - mondtam komolyan, mire a tekintetét, az enyémbe fúrta.

-Figyelek. - jelentette be.

-Rendben. Szóval, most beszéltem a papámmal, és mondott egy embert, aki tudna pénzt adni..de egy bökkenő van. Beteg. Lelki beteg, Niall. És nem tudom, hogy jó ötlet-e az, ha pénzt kérek Tőle. - hadartam le egy szuszra, majd a barátomra néztem, aki erősen gondolkodott.

-Figyelj. Szerintem ha nagyon kell a pénz, és nincs más megoldás, akkor fogadd meg a tanácsot, és keresd fel ! - válaszolt nyugodtan, mire elmosolyodtam.

Már megint segített !

*visszaemlékezés*

-Niall elegem van. - törtettem be a szőke fiú szobájába, majd szomorú tekintettel ránéztem.
-George megint megcsalt. Egy másik lánnyal csókolózott. Persze, amikor éppen nincs egy csaj se, aki segítsen rajta, akkor jó vagyok Én is. Meguntam. De nagyon szeretem.. - szipogtam.

Ő csak megcsóválta a fejét, majd magához húzott.

-Nem érdemel meg. - suttogta a fülembe, Én pedig megértettem a mondanivalóját.

*visszaemlékezés vége*

Mindig ott volt nekem, ha szomorú voltam, ha boldog voltam, ha sírtam, ha nevettem. Ő mindig segített vagy szavakkal, vagy tettekkel, vagy simán csak azzal, hogy átölelt. Nekem még sohasem volt fiúbarátom, és nem hittem abban, hogy van fiú-lány barátság. Azt hiszem tévedtem.

*****

-Szar, szar, szar, szar. - mondogattam idegesen, miközben doboltam a kocsi kormányán.

Már vagy fél órája ülök egy dugóban, és talán fél métert haladtam előre ! Mi lesz itt ? Pszichopata találkozó? 

Ám mint, valami égi jel, végre megindult a kocsisor, és pár perc múlva már a kórháznál voltam.

Hát akkor sok sikert Nara !

Sajnálom, hogy csak ennyi tellett Tőlem, de nem akarom siettetni a cselekményt.
NAGYON-NAGYON ÖRÜLÖK ANNAK, HOGY ÖSSZEJÖTT A 10 KOMMENT ! KÉRLEK TITEKET, HOGY EHHEZ A RÉSZHEZ IS ENNYI LEGYEN !:)
pussz. Berenice xx

1. Chapter

Nara Brown szemszöge:

-A francba is ! Hol van a kulcsom?- szitkozódtam idegesen.

Tudni kell rólam, ha valamit lerakok egy helyre, akkor azt nagyon nehezen találom meg. Most éppen a lakáskulcsom volt a soros. A nagy keresgélés közepette megszólalt a telefonom jelzőhangja, amire felkaptam a fejem és az órára hunyorogtam.
7:58 ! Szent szar ! El fogok késni !
A szemem hirtelen megakadt valamin, ami a földön volt. Egy papírlap. Kíváncsian rohantam oda, ám -hála az ügyetlen alkatomnak - megbotlottam és hanyatt vágódtam a parkettán. Sajgó könyökömet masszírozva nyitottam ki a szememet, majd farkasszemet néztem a keresett tárggyal. Naná, hogy a kulcs volt az. A fájdalommal mit sem törődve kaptam fel, majd magamra húztam a cipőm, megfogtam a táskám, és már kint is voltam. Büszke tekintettel illesztettem a zárba az oda illő kulcsot, majd vigyorogva fordultam meg.

-Megint elvesztetted?- kérdezte az előttem álló személy nevetve.

-Ezt nem hiszem el, Niall ! Tudod mennyire megijesztettél? - kaptam a szívemhez gyorsan, majd folytattam.
-Egyébként honnan tudtad? - húztam össze a szemeimet.

-Onnan, hogy elkéstél a munkahelyedről. - biccentett az órámra, kuncogva.

Ebben a pillanatban arcon csapott a felismerés, és mit sem törődve Niall-lel lélekszakadva rohanni kezdtem. Persze gondoltam, hogy nagyon jól szórakozik rajtam, de a rohadt életbe is, elkéstem !
London utcáin senki sem nézett meg. Itt az ember járhat akár Batman-nak is beöltözve, akkor is fapofával néznek Rád. Szóval persze senki sem fordult utánam, amikor magassarkúban, szoknyában, és blúzban szeltem az utcákat. Sohasem szerettem futni. Pedig mostanában elég sokszor elő kellett vennem a futótehetségemet, ha nem akarom, hogy kirúgjanak.
Az a szerencse, hogy a cukrászda -ahol dolgozom- 5 percre van a lakásomtól gyalog. Szóval ha rohanok, akkor beérek 2 perc alatt is.
Mikor megláttam a világító Sweet feliratú boltot, lelassítottam és megigazítottam a ruhám és a hajam. Ha jövök dolgozni mindig megcsodálom a cukrászda kirakatát, ami telis tele van színes süteményekkel, rózsaszín, és más színű muffinokkal. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy milyen érzés lehet ilyen csodákba beleharapni, megízlelni. Én sajnos az eddigi 3 hónapom alatt nem kóstolhattam egyet sem, mert a szabály szerint dolgozó nem ehet !

-Jó reggelt, Mr.Davis ! - estem be a boltba.
-Elnézést a késésért. - hadartam, miközben próbáltam lerángatni magamról a zakót.

-Magának is jó reggelt, Brown kisasszony. Tisztában van azzal, hogy mennyi az idő? - kérdezte, mire félve rápillantottam a csuklómon pihenő karórára.
Persze azt nem felejtetted el felvenni !

-8:20-motyogtam lehajtott fejjel.

-És mondja, tisztában van azzal, hogy mikor kezdődik a munkaideje? - emelte fel a hangját, én pedig csak bólogatni tudtam.
-Arról pedig ne is beszéljünk, hogy ezen a héten már harmadszorra késik el ! - kiabált tovább.

Valahogy éreztem, hogy mi fog következni, ezért behúztam fülemet, farkamat.

-KI VAN RÚGVA ! - üvöltötte magán kívül.

A vevők mind árgus szemekkel figyelték a jelenetet, mivel még mindig az előtérben ácsorogtunk.
Pár másodpercig pislogás nélkül bámultam Mr.Davis-ra, majd amikor megbizonyosodtam róla, hogy tényleg ki lettem rúgva, megfogtam a táskámat, és kiléptem.

-Szar. - rúgtam bele egy kukába.
Jöhet még ennél is rosszabb?
Erre, mint egy csapásra, valami rácsöppent a fejemre. Felnéztem az égre, és megállapítottam, hogy esik.

-Csodás. - legyintettem, majd újból futni kezdtem, mert nem akartam bőrig ázni. Ám mire elértem a házkaput, mindenhol csöpögött rólam a víz. Lehajtott fejjel, vacogva mentem be a lakásba, majd lerogytam a fotelba.

És most mégis mihez kezdjek? Nincs munkám, nincs pénzem. Hogyan fogom fenntartani magam? Hogyan fogom fizetni a lakbért?
Ezekre a gondolatokra elöntött a szomorúság, és a kétségbeesés. Már azon voltam, hogy 5 év után újra sírni fogok, amikor halk kopogásra lettem figyelmes.

-Niall vagyok! - kiabált az ajtó túloldalán lévő személy.

Erre aztán felpattantam, letöröltem a szétfolyt sminkemet - már amennyire tudtam - és kitártam előtte az ajtót. Niall, miután meglátott, először egy kicsit hátrahőkölt, majd aggódást láttam a szemében.

-Mi történt Nara? - kérdezte lefagyva, mire én elálltam az ajtó elől, azzal a szándékkal, hogy beljebb engedjem.

Miután elhelyezkedett a kanapén, én pedig a fotelben mesélni kezdtem.

-...és most ott tartok, hogy fogalmam sincs, honnan fogok pénzt szerezni. - értem a végére egy nagy sóhaj kíséretében.

-És a szüleid? - tette fel a kérdést.

-Nincsenek olyan anyagi helyzetben, de a papámat megpróbálhatnám ! - öntött el a felismerés.

Felkaptam az telefonomat az asztalról, és már pötyögtem is a jól ismert számot. Papával nagyon szoros a kapcsolatom. Szinte minden héten beszélünk. Miután a szüleim elváltak, hozzá kerültem, mert nem akartam sem anyunál, sem apunál maradni. Így hát papa mellett döntöttem. Mivel Ő egy kis angol faluban lakott, minden nap tehenet fejtem, játszottam a mezőn, azt csinálhattam,a mit akarok, egyszóval szabad voltam. Szabadság. Ez az, ami a mostani életemre nem jellemző.

- Nara, kicsim ! Hogy vagy? -  szólt bele az ismerős hang a készülékbe.

Miután neki is elmagyaráztam a helyzetet, egy kis szünet után újból megszólalt.

-Van egy nagybátyád. Ezt már régóta el kellett volna mondanom, de nem mertem. Neki sok megtakarított pénze van, és szívesen segít is neked, ebben biztos vagyok. - mondta, mire egy mosolyra görbült a szám.

-Hol találom Őt? - kérdeztem.

-London külvárosában van egy pszichiátria...

Remélem, hogy tetszeni fog !
Az álmom, hogy 10 vélemény összejön !
Pussz. Berenicexx